Létezésünkben mindannyian tudjuk, érezzük, hogy minden dolog, folyamat, létező, amit megéltünk, átéltünk, tapasztaltunk, az örökké a miénk. Minden érzés, amit valaha megtapasztalunk, amit magunkba engedünk, minden tanulság, amit cselekedeteink után rögzítünk, az örökké szerves részévé válik életünknek.
Hogy milyen életet élünk, hogyan cselekszünk, miként gondolkodunk, az saját döntésünk és mindig személyiségünket és jellemünket mutatja. Tehát mindenkor a saját önvalónk szerint gondolkodunk, cselekszünk és minden megnyilvánulásunk is e szerinti. Az egész viszonyulásunk e szerinti. Viselkedni persze tud az ember, de az más, mint a viszonyulás. Viselkedésünk kifelé irányul, a viszonyulás elsődlegesen belső megnyilvánulásunk. Az a benső állapot, amit sugárzunk saját magunk számára és kifelé egyaránt. Kifelé viselkedni úgy, hogy az nincs szinkronban bensőnkkel, álca állapot, illúzióban tartja azt, aki felé megnyilvánulunk, sokszor hazugság. Belső viszonyulásunk viszont őszinte, és a következetes őszinteség hitelességet szül. Hiteles emberekhez pedig szívesen kapcsolódunk. Lélektestünk és szívünk pontosan érzi a tiszta viszonyulást, a nyílt egyenes, őszinte közeledést.
A mindenhez és mindenkihez való viszonyulásunkban tükröződik valódi jellemünk. Viszonyulásunk minőségének emeléséhez személyiségfejlődésünkön át vezet az út, ehhez pedig önismeret szükséges. Az önmegismerés folyamatában tudatos tudatunkkal a személyiségjegyeink töredékét tudjuk megismerni. Jelentős része a tudatalatti rétegben rejlik. Viszont minden helyzetben megnyilvánul. Tehát, ha megnyilvánulásainkat éber figyelemmel szemléljük, kellő elhatározás mellett lehetőségünk van rejtett személyiségvonásaink megismerésére. Amit megismertünk, azt pedig szabad akaratunk szerint formálhatjuk, majd az újat tehetjük a saját valóságunk részévé. Ez egy lehetőség. Egy lehetőség, ami saját életvezérlésünket segíti. Hozzásegít bennünket egy tágabb, kiteljesedettebb látásmódhoz, életszemlélethez.
Amikor kiárad belőlünk egy gondolat, érzés, cselekedet, akkor bekerül személyes életterünkbe, majd eléri környezetünket, életünk szereplőit és egyaránt hatást gyakorol minden létezőre. Ez egy pulzáló, mozgó folyamat, melynek következő lépése, hogy visszaárad hozzánk, amit kiáramlás és visszahatás követ újra és újra. A folyamat dinamikus, melyet mindenki saját ritmusa szerint él. Ezt a kiáradás-visszahatás forgómozgást tekinthetjük életünk játékának is. Egy olyan játéknak, melyben megfigyelhetjük és megismerhetjük saját magunkat, változtathatunk benső hozzáállásunkon, amivel pedig kifelé is megteremtjük saját új valóságunkat.
Minél magasabb szinten és tágabb értelemben, térben tudjuk szemlélni önmagunkat, annál több lehetőség nyílik a tapasztalásra és a változásra. Ahhoz pedig, hogy egy tágabb kiterjedésben ismerjük meg magunkat, befogadóvá kell válnunk. A befogadás az az állapot, mely lehetőséget teremt új érzékelésre, felismerésre, értelmezésre, majd a tapasztalat saját bensőnkké tételére. Amikor pedig valamely érzés, ismeret saját magunk részévé válik, akkor az az általunk kisugárzott térben is megjelenik. Ezt a kiterjedési folyamatot módunkban áll tudatunk tágítására használni, s mivel kiáramlás-visszahatás folyamat ez is, ebből következően a ránk visszaható információ (energia, érzés, érzékelés…) már szélesebb spektrumban érkezik meg hozzánk.
A tudatos hozzáállásunk lehetőséget ad azon szűrőink átalakítására, amelyen keresztül látunk, érzékelünk mindent. A finom érzékeléshez olyan benső állapot szükséges, amely lehetővé teszi agyunk, felfogó rendszerünk számára a magasabb minőségek befogadását, megtapasztalását. Stressz állapotban nincs finom érzékelés. Ilyenkor az agy elsődlegesen az ösztönök szerinti programokat futtatja és a meglévő energiákat az állandó mérlegelésre, döntéshelyzetekben való megfelelésre használja fel. Ilyenkor a finom rendszer működése háttérbe szorul vagy működésképtelenné válik és a befogadási folyamatok csak durva szinten történnek meg. Ahhoz, hogy érzékelésünk szélesebb spektrumban működjön, fontos kiegyensúlyozott benső világunk.
Amikor „fel nem foghatunk valamit”, akkor önmagunkat nem fogtuk még fel azzal az adott dologgal kapcsolatban. Először önmagunkat kell felfogni, megérteni, utána képessé válunk minden mást megérteni, és ez biztonságérzetet teremt, azaz stressz mentes állapotot. Ebben az állapotban lehetőségünk nyílik a finom érzékelési agyi területeinket használni, s így a finom szellemi területeket elérni, majd saját életünk szolgálatába állítani. Visszavenni önmagunk irányítását – a szavak méltó értelmében. Ez a fejlődés: elhagyni a stressz állapotokat, minden döntést tiszta tudatállapotból hozni. A létezésünk lehetőségeit fogadni, érezni, értelmezni, tanulni belőle és létrehozni azt az állapotot, ami a saját életünkben számunkra méltó. Emberminőségünkben megfelelő.
Azzal, hogy befogadóvá válunk, olyan életlehetőséget nyitunk meg saját magunk számára, amely segít a külső folyamatok megértésében, életünk szereplői megismerésében, az emberi értékek, magasabb minőségek és összefüggések felismerésében, és az önmagunk, valamint az egymással való összekapcsolódás örömének felfedezésében.
Emlékül kedves Tanítómnak
kép: pexels.com
