Amikor a családunkban felmerül egy probléma, legyen az elváltozás, valaki megbetegedése, vagy egy megmagyarázhatatlannak tűnő esemény bekövetkezte, akkor az, közösen érinti az egész családot, amennyiben családnak, az egymásért közösen felelősséget vállaló emberek csoportját tekintjük. Amennyiben ez így van, úgy bármi történjen is, a dolgok következményeinek viselése, valamint a felelősségvállalás mindenkit érint személy szerint is. Amikor azt mondja valaki, hogy mindent megtett a másikért, az alatt vajon mit ért? Mindent úgy teszek meg a másikért, ha annak valódi szükségleteit és a folyamat valódi szükségszerűségét kielégítve változtatok azokon a dolgokon, amelyek a fennálló folyamatot megalkották, azaz változtatok az okokon. Ehhez természetesen tisztába kell lenni az okokkal. A segítségnyújtás nem öncélú megkönnyebbülés, hanem az igazság szerint szükséges változtatás. Azt, hogy mit kezdünk adott helyzetekkel, a rendelkezésre álló információ és saját tudatosságunk határozza meg.
Felismerhetjük, hogy családunkban felmerült probléma más ősök óta hozott, ős-szindrómaként fennálló helyzet, folyamat eredménye. Ebben a folyamatban azonban mindig van lehetőségünk változást létrehozni. Tudatosítjuk a problémát és hozunk egy döntést.
Amennyiben a segítségnyújtásunk abban merül ki, hogy azt tesszük, amit eddig is tudtunk, abban nincs fejlődés. Hiszen azt már eddig is tudtuk, eddig is éltük, éreztük. Amennyiben javítani szeretnénk a családunk helyzetét, a benne lévő viszonyulásokat, elsősorban magunkat kell rendeznünk, tudatossá válnunk saját életünkre, létezésünkre, felelősségünkre. Tudatossá válni saját szuverenitásunkra, teremtő képességünkre és egyetemes szerető minőségünkre.
Fotó: universultimpului.wordpress.com
